Tompa Mihály

Karácsonykor

Hullámzó érzemény között
Jövén az úrnak templomából:
Lelkemben még sok visszahangzik
A halott ígének szavából.

Ugy tetszik, mintha hallanám:
Mikép zendűl a pásztor-ének,
Sziv és ajk hű összhangzatában
Az istenember nagy nevének.

A megváltó ma született…!
Betölt az évek teljessége…
Dicsőség Istennek mennyégben!
Az emberekhez égi béke!

De szívem rögtön elszorul
Miatta sajgó fájdalomnak,
Midőn tovább zendűl az ének:
Legyen szabadság a raboknak!

Az árva népre gondolok…
S jövén az úrnak templomából:
Lelkembe kinnal ez nyomul be
A halott igének szavából.

Áprily Lajos

Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi gyõzött érdességemen?
Mitõl csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitõl tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Szalay Mátyás

Békesség a földön!

Valamikor megsimogatta hajunk,
Mosolygó puha csókot adott
S elaltatott az édesanyánk.
Bohóka reménnyel elaludtunk,
Neszeltük az angyal szárnya-suhogását,
S Jézuska a karácsonyi álmok
Aranyesőjét hintette le reánk.

Ez az emlék a szívünk szelíd éke.
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Édesanyánktól elcsal az élet.
Magával visz a tengerviharokra
Az Isten-lelke-vezette sereg.

Hanem a vészben, a szélben
A lelkünk mélyén egy karácsonyi emlék
Szelíden az utunkba pereg…

Ez az emlék a szívünk örök éke,
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Valakit néha szíven fog a bánat
S a remény hídját nem verheti ki rajta,
Mert tenger a bánata, tenger…
Átsírja vele a világot, de hiába.
(Ki osztana könnyet, ki osztana tengert?)
S a karácsonyi Betlehem előtt
Boldogan könnybelábad az ember.

Itt a vigasznak soha-soha vége!
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Valahol trónt emel a sötétség;
Tele van köddel, borúval a szív
S a hite romjaival a lélek.
És a ködön átsugárzik a csillag…
A jászol előtt lekonyul a beteg fej…
Uram, könnyesen sírom a Hiszekegyet,
Itt hiszek, itt újra remélek…

Itt a vigasznak soha-soha vége!
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Várjuk-várjuk ezt az örök éjet,
Csillagos éjet, szentséges éjet,
Illatos lehellete mindig…
Minden fehér és minden aranyos,
És vágyó szívünket az angyaldalolások
Csöndes Emmanueli örömmel
Lassan tele-telehintik.

Ez az öröm a szívünk örök éke…
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Szabó Endre

Karácsonykor

Mintha csak ma volna, úgy eszembe van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruhájú, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
„Mikor eltemettük szegény jó apátok,
Ilyen rút idő volt odakívül ép.”

Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én:
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén.
– De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derűt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott…
Oh, a gyermek szíve oly hamar felejt.

A karácsonyfánk csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem:
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most, komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk…
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érzem még áldó melegét!

Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt a legutolsó jó karácsonya.
Kis családjuk fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.

A karácsony estét most magamba’ töltöm
Ülöm az emlékek fájó ünnepét…
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben… az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt…
Ilyen rút idő volt odakívül éppen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.

Szabolcska Mihály

Karácsony

Egy nap meg egy este
Minden esztendőben:
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!

Ha nem is, ha nem is
Valami sokáig:
Karácsony estétől
Karácsony napjáig.

Karácsony estéjén,
Hogy a csillag támad:
Kinyitnám aranyos
Gyöngyös palotámat.

Minden elhagyottat
Oda gyűjtögetnék,
Sápadozó árvát
Szárnyam alá vennék.

Ha koldus, ha bűnös:
Nagy birodalmamba’
Szerető szó nélkül
Senki sem maradna.

Könnyet ahol látnék:
El azt sem kerülném,
Szép selyem kendőmmel
Szépen letörülném!

… Karácsony estéjén
Minden esztendőben,
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!

Sík Sándor

Karácsonyi álom

Magyar karácsony fekete-fakója
És minden, ami mostani, múljon,
Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon,
Csillagos álom pelyhes takarója.
Álom, álom karácsonyi álom! –

Álom, álom… Betlehemben
Kicsike Jézus megszületett.
Szép Szűz Mária, egek ékessége,
Mi bűnös lelkünk egy édessége
Csókkal hajol a jászolka tövébe,
Kicsi Jézuskára rájanevet.
Édes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus,
Ügyefogyott népre, ránk mosolyog
Csilló levegő-égben, boldog fényességben
Nekünk dalolnak angyali karok.

„Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek,
Békesség, békesség földön az embernek!”

Álom, álom… Kegyes kicsi Jézus,
Panaszkodjunk-e teneked?
Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus,
Hiszen te jól tudsz mindeneket!
S te, fényes szép angyalsereg,
A békességet is ismered!
A békesség – te jól tudod, – meleg cipő:
És édesanyja a bánsági búza.
A békesség a nagy hegyek nyugalma:
És homlokukat a Tátra koszorúzza.

A békesség egy csendes kicsi napsugár talán,
Amely a mély komoly vizek tükrén remeg:
De máshol még nem látják szegény magyar szemek,
Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván,
A békesség a kassai harangszó,
S a székely falukon a pásztorok miséje
Kétszerte szent!…
Dicsőség a magasban… Kicsi Jézus,
Tedd, hogy legyen békesség idelent!

Dicsőség, dicsőség a magasságoknak,
Békesség a földön, békesség, békesség
Szegény magyaroknak.

Himnusz Krisztus születéséről

Kinyílt egy liliom
Tavaszi tájakon,
Öntözte fakadó
Folyókkal Libanon.
Hűvös szellők alatt
Kifejlett szabadon.

Eja, eja, eja!
Nyáj a legelőn
Falatozzon szökdelőn,
És kövesse mindenütt
Bárányt a liliom között.
A Bárányt, ki pásztornak állt,
Testét felöltvén mint subát,
Titkos kereszten áldozott,
Tárttorkú démont szétzuzott,
S a bűnösöknek írt hozott.

Ágyasházába tért
Az érkező Jegyes,
Aki a kerubok
Röpte fölött repes,
S mindent előre lát,
Amit titok fedez.

Eja, eja, eja!
Nyáj a legelőn
Falatozzon szökdelőn,
És kövesse mindenütt
Bárányt a liliom között.
A Bárányt, ki pásztornak állt,
Testét felöltvén mint subát,
Titkos kereszten áldozott,
Tárttorkú démont szétzuzott,
S a bűnösöknek írt hozott.

A nemes borostyán
Immár felragyogott,
A kristály tengere
Sionból távozott.
A förtelmes kigyó
Már eltiportatott.

Eja, eja, eja!
Nyáj a legelőn
Falatozzon szökdelőn,
És kövesse mindenütt
Bárányt a liliom között.
A Bárányt, ki pásztornak állt,
Testét felöltvén mint subát,
Titkos kereszten áldozott,
Tárttorkú démont szétzúzott,
S a bűnösöknek írt hozott.

Sándor Dénes

Csendes karácsonyi dal

Otthon ma csilingel a csengő,
Otthon ma rózsás gyerekarcok
Izgalmas csendben várnak valakit.
Ajkuk mosolya édesen nevet,
Szemükben az ég színe derengő,
Otthon ma csilingel a csengő…

Otthon ma széttárul az ajtó
S a „Stille Nacht”-ot zongorázzák,
Az öregek befelé mosolyognak,
A sok gyerek kacagva szalad,
S érzi mindenki a szívek lángját.
S a „Stille Nacht”-ot zongorázzák…

Otton most felragyog a gyertyaláng,
Szobánk lámpái ragyogón kigyúlnak,
A karácsonyfa tündöklőn zenél,
A villanyfény széthinti sugarát,
S édes illattal telik be szobánk.
Otthon most muzsikál a gyertyaláng, –

A drága sok fény tündöklőn lobog,
Száz szép ajándék glédában sorakszik,
Örömtől csillog mindenek szeme,
Aranyos ajkú lágy gyermekkacaj
Tesz ma üdébbé minden örömet,
És felderülnek minden bús szívek…

Otthon ma csilingel a csengő,
Otthon ma széttárul az ajtó,
Otthon ma tündöklik a gyertya
S fényárban úsznak mind a bútorok,
S én itten messze, szent karácsony este
Ezer emléket csendben átölelve
Halkan dalolok…

Karácsonyi éjfélóra

Karácsonyi éjfélóra
Megszületett Istenfia
Az ártatlan Kisjézuska.

Gyerünk mennyünk jászolához
Boruljunk le a lábához,
Fekete fábul a bőcsű
Fekete fábul a jászol.

A kis Jézus aranyalma

A kis Jézus aranyalma,
Boldogságos Szűz Mária,
Egy kezébe ringatgatja,
A másikkal takargatja.

Aludj, aludj kisdedecske,
Betlehemi hercegecske,
Nem királyné a te dajkád,
Szolgálóbul lettem anyád.

Oh te dudás mit szundikálsz?
Fényes az ég, nem kell lámpás,
Ha kimegyek ajtóm elé,
Föltekintek az ég felé.

Ott látok egy szép kápolnát,
Benne a szép Szűz Máriát.